Nemzetünk, Hazánk

 

Nemzetünk, Hazánk történelmének, a teljesség igénye nélküli felelevenítésével nem titkolt célunk, hazaszeretetünk erősítése. Olyan hiteles ismereteket kívánunk átadni fiatalnak és korosnak egyaránt, amelyekről eddig nem tudtak, nem tanultak, vagy a hosszú ideje tartó történelemhamisítás miatt ámításban állanak.                                                                          

Magyarország igaz története című hanglemez tartalmából idézünk.

„Minden nemzetnek tisztában kell lennie saját történelmével, hogy a jelen eseményei között eligazodhasson, hogy biztonságban élhessen, és tervezhesse hazája, szülőföldje jövőjét. Minden generációnak világos képet kell kapnia az elmúlt századok sorsformáló eseményeiről, és ha ez nem adatik meg számára, akkor az emlékezet kihagyás, a politikai indíttatású történelemszemlélet tévútra vezetheti a

társadalmat.

 Múlhatatlanul szükség van tehát egy olyan történelemismeretre, amely lehántja magáról a különböző okokból rárakódott téves, vagy szándékosan félrevezető magyarázatokat, amely tárgyszerű és tényeken alapul. Hazánk az elmúlt évszázadban (de mindenek előtt az utóbbi öven-hatvan évben) olyan történelmi változásokon ment keresztül, melyek a történelemhamisításnak is tág teret engedtek.

Legyen világosság!

 Haeffler András kérdéseire Erdélyi István, a történelemtudományok doktora, címzetes egyetemi tanár, aki több mint ötven éve foglalkozik magyarságkutatással, válaszol

Hol volt a magyar őshaza?

Nyelvészeti adatok arra utalnak, hogy az Urál déli részén, illetve az Uralon túl Nyugat- Szibéria, Észak-Kahisztán területén lehetett,

vagy pedig írásos források, elsősorban Julianus barát XIII. századi utazása nyomán a Bjelaja és a Káma folyók völgyére gondolunk, mint kutatók. Pontosan nincs eldöntve a magyar őshazának a helye, ez is tudományos kutatás tárgyát képezi. Ami az időt illeti, a magyarság akkor vált önállóvá, amikor kialakult a mi tudata, a nép saját öntudata, és kialakult végérvényesen az ősmagyar nyelv. A nyelvészeti adatok szerint ez körülbelül az időszámításunk előtti I. évezred elején történt.

Hányan lehettünk magyarok annakidején?

Egyrészt a Kárpát-medencében feltárt honfoglaláskori és X. század eleji sírokból következtethetünk vissza, másrészt bizonyos írásos források adataiból. Minimálisan 70-80 ezer főre szokták tenni, de ennél valószínű jóval több volt a honfoglaló magyarság lélekszáma. Egyes kutatók szerint megközelíthette a félmilliót is

Hogyan éltek az ősmagyarok?

Határozottan nomád állattartó gazdálkodást folytattak, és így érkeztek ide az új hazába.

Milyen volt a család felépítése?

A IX.-X századi írásos források arra utalnak, hogy ez patriarchális, apajogú kiscsalád volt.

Hogyan alakult ki a törzsek szövetsége?

Két adatunk van. Az első a vérszerződés, amelyik nyilvánvalóan a Kárpát-medencébe történt betelepedés előtt valahol Etelköz területén mehetett végbe. Az írásos adatok még arra is lehetőséget adnak, hogy hét törzsről beszélhessünk. Ezeknek a nevét is ismerjük, de ide a Kárpát-medencébe már nem törzsenként telepedtek be, hanem területi szervezést mutató nomád államszervezet jött itt létre

Az államalakítás felé vezető út eleje talán a törzsek szövetségének megalakítása volt. Hogyan alakult ki a törzsszövetség?

A törzsszövetség egy komoly fejlődési fok, amely megelőzi a nomád államnak a létrejöttét, a törzsek lazább szerkezetűek, mint egy ilyen törzsszövetség. Minden egyes törzs élén egy törzsfő állt, és e fölött a törzsszövetség létrejöttekor, egy főhatalmat gyakorló fejedelem vette át az uralmat.

Ebből az időből származik a turul legenda. Mit jelent?

A turul legenda a magyar történelmi folklórnak és mondavilágnak egyik legérdekesebb része, itt Álmos születését mesélik el. Amikor az ősmagyarság totemállata a szent turulmadár megtermékenyíti az ősanyát, akinek a méhéből egy folyam indul el, és ebből a folyamból emelkedik ki név szerint a magyarság mondai őse. Vagy Előd néven szerepel a forrásokban, vagy pedig Álmos.

Álmos nevével eljutottunk a honfoglalásig. Mekkora fordulatot jelentett a magyarság történelmében a honfoglalás?

A néppé formálódásban nagy küszöböt, vagy állomást jelentett, de nem volt ez olyan jellegű, mint sokan gondolják, hogy a magyarság ide, mint valamilyen vert had vonult be a Kárpát-medencébe. A Besenyők nem tizedelték meg, nem űzték a magyarságot. Töretlenül és államalapításra készen érkezett jelenlegi hazájába.

A honfoglalás után miként változott meg a letelepedett magyarság életformája?

Nagyon lényeges dolog az, hogy ebben a termékeny országban, Magyarország területén, ahol igen gazdag földművelési és állattartási lehetőségek vannak, sokkal nagyobb lélekszámú ember élt, mint a honfoglaló magyarok. Ennek ellenére a magyarság itt meg tudott gyökeresedni, mert komoly nyelvi, kulturális, és katonai egységet képviselt. Nagyon sok néppel találkozott itt, Avar utódokkal, különféle szláv nyelveken beszélő szlávokkal, Erdélyben talán gepida utódokkal is, de ugyanakkor itt meg kell jegyeznem, hogy a románság ősei még nem voltak itt Erdély területén. Bekövetkezett a nomád állattartásról a félnomád, és aztán a letelepült életmódra való áttérés, ami több mint egy évszázadot vett igénybe.

A magyarságot emlegetik harcos nemzetkén is, de úgy is, hogy befogadó, barátságos, jólelkű

az idegenekkel szemben. Melyik áll közelebb a valósághoz, ha visszatekintünk a honfoglalás korára?

Az utóbbi, ugyanis Anonymus is utal arra, hogy a honfoglaló magyarok nem jelentettek itt valamiféle népírtó új néphullámot, velük összeolvadtak és ez a magyar etnogenezisnek egy újabb lépcsője.

Ki volt Julianus barát és milyen szerepet játszott a magyarság történelmében?

Julianus barát domonkos rendi hittérítő személy volt, aki nem azért utazott 1236-ban keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját, hanem tudván arról, hogy vannak keleten maradt magyar néptöredékek, felderítse a lakóhelyüket és megtérítse őket a keresztény hitre.

A jelentése és egy levele, ami megmaradt ránk a későbbi évszázadokból, a magyar őstörténetnek nagyon fontos forrása. Egyrészt fölveti a magyar őshaza Káma, Bjelajai esetleges jelenlétét, vagy pedig azt, hogy ő az őshaza területén találkozott magyarokkal.

Természetesen van más magyarázat is, hogy Julianus barát által megtalált magyarok a VIII. században Dél-Oroszországból, a Kaukázus előteréből oda fölvándorolt, és a volgai Bolgárokkal együtt élt magyarságnak az utódai voltak.

 

Mikor volt a honfoglalás?

 

Egybehangzó latin nyelvű és bizánci görög nyelvű források tanúsága szerint, a magyar honfoglalás mindenképp 895-re tehető, szemben a sokak által ismert millenniumi 1896-os évszámmal, amikor az ünnepségek előkészítése késett egy esztendőt, és ez a téves évszám rögződött meg az emlékezetben.

                                                                          

Büszkék vagyunk arra, hogy a magyarság történelme során sok dicső tettet hajtott vére, de vajon honnan ered a magyarság? Hosszú időn keresztül csak a finnugor származáselméletről volt szabad beszélni.

Bakay Kornél régész, őstörténész kutatásai során más eredményre jutott.

 

Bakay Kornél:

Ha igazán tárgyszerűek akarunk lenni, akkor bármilyen meghökkentő, az Eurázsia benépesedését a Krisztus születése előtt százezer és hetvenezer évvel ezelőtti időszakból kellene kiindítani, mert minden népnek a gyökerei kezdetektől adva kell legyenek. Ha ilyen értelemben fogjuk fel az őstörténetet, akkor nyilvánvaló, az az első eldöntendő kérdés, hogy melyek azok a népnevek, amelyek az írott forrásokban is rendben megjelennek, és amelyek kapcsolatba hozhatók a magyarsággal. Ma már a történelemtudomány számára is csodafegyverként használt génkutatások ezt vitathatatlanná, és bizonyítottá tették, hogy a létező nemzedékek egész lényének a döntő része, amely meghatározza cselekedeteinket, a génjeinkben hozott örökség, amely megtetéződik azzal a tudattal, ami ennek következtében kialakul bennünk, és amelyet például a magyar nemzeti krónikák tartalmaznak.

Azok mit mondanak? Mondanak azok csak egyetlen egy szót is Anonymustól Thuróczyig, vagy akár Heltai Gáspárig, hogy nekünk bármi közünk az úgynevezett finn, vagy ugor típusú nyelvvel rokon népekkel kapcsolatunk van? Egyetlen szót sem. Van nekünk olyan, úgynevezett hagyomány anyagunk, amely népzenénkben, néptáncunkban, művészetünkben, hitvilágunkban, a meséinkben, mondáinkban, legendáinkban csak egyetlen szállal is ezekhez kötne? Van minálunk medvekultusz, van minálunk rénszarvaskultusz, egy kicsinyke nyom? Nincsen.

Ez a tudat, tehát a szkíta-hun népekhez való tartozás a XVIII. század végéig a génjeinkben hozott örökség, és a nemzeti krónikáinkban, írott formában is leírt, teljesen fedte egymást. Senkiben, magyarban, de külföldiben sem, nem volt kétséges, hogy a magyar olyan keleti nép, amely mind a nyelvében, mind mentalitásában eltér attól az indoeurópai tengertől, amely körülveszi, amelyet most az újabb időkben egy külső sémita burok is megerősít. Ugyanakkor embertanilag viszont egy klasszikus europid népesség vagyunk, tehát nem mongoloid, nem sinoid, nem Belső-ázsiai paleoszibirid, hanem klasszikus turáni, kaukázusi europid.

Ennek az örökségnek a hitelesítési kérdésében pedig az alapkérdés, hogy milyen viszonya van a tudománynak a XXI. Század elején a szkíta-hun kérdéshez.

A szkíta-hun rokonság kereteiben valós csak a magyar őstörténet. A németek azok, akiknek egyébként a finnugor származáselmélet kidolgozását is köszönhetjük, a XVIII. századtól kezdődően. Amikor a németek előtt világossá vált, hogy az Eurázsia úgynevezett ókori magaskultúráiban milyen művészeti, egyéb vonatkozású emlékanyaggal rendelkeznek a szkíták, később a hunoknak nevezett népek, akkor az egyetemes tudatban meglévő magyar rokonság kötelékeit szét kellett szakítaniuk, mert ők ettől kezdve bejelentették az igényüket a szkíta világra. A XVIII. század végétől, és főleg a XIX. Század elejétől megindult, hogy semmi közük sincs a szkítáknak az ilyen Kárpát-medencét lakó barbár, pogány múltú magyarokhoz, mert ők a nagy indoeurópai nyelvcsalád tagjai, azon belül is az indoiráni, tehát árja népek közé tartoznak, hiszen azok a nyelvemlékek, amelyek rendelkezésre állnak, ezt egyértelműen bizonyítják. A németek minden áron, mindmáig azt sulykolják, hogy a szkíta világ egyetemesen az indoeurópai, árja népek szellemi és tárgyi öröksége, és ők a jogos képviselők, de ehhez, hogy megvalósuljon el kellett venni a magyaroktól.

Az úgynevezett C14-es nagypontosságú vizsgálatok egyértelművé tették a régészeti anyagban, hogy ez a Krisztus születése előtti II. évezred, ami azt jelenti, hogy Krisztus születése előtti 1500-tól számítva, (ami 3500 évet jelent) attól egy úgynevezett régészeti és etnikumhoz is köthető fejlődéssor lánc mutatható ki, amely egészen a Kárpát-medence keleti népek általi birtokbavételéig töretlen.

Az ókori történetíró, a zsidó származású Josephus Flavius szavai szerint egyértelmű, hogy a legősibb nép a szkíta nép.

A Krisztus születése előtti IX. századtól teljesen kiforrott szkíta kultúráról van szó Belső-ázsia, Közép-ázsia hatalmas térségeiben. A történelemnek egy megmagyarázhatatlan ténye, hogy egyetlen egy hiteles nyelvi emlékünk ebből a korból, a Krisztus születése előtti IX. századtól a Krisztus születése utáni IV. századig (a Hun korig) nincsen. Senki számára ne legyen kétséges, hogy az úgynevezett finn, vagy magyar típusú nyelveket beszélő népek nyelvi szempontból nem rokonaink, akár nekünk, akár a finneknek. Itt a valódi eltérés a finnugristák és a mi nemzeti történeti iskolánk között. Amíg a finnugristák azt vallják, hogy ez a rokonság, hogy a komik, zudmurtok, mordvinok, vogulok, osztjákok a finnek, észtek, lívek között és a magyar között az által jött létre, hogy valamikor hajdan nagyon régen 4-5 ezer évvel ezelőtt egy közös tundrai, tajgás, jeges tájon, 400-500 szóval beszélő ősnyelvként egy kupacban éltünk, és innen szakadoztak ki, például a magyarok is.

Ezzel szemben mi azt feltételezzük, hogy ezeket a nyelvi rokonságokat és nyelvtani rokonságokat úgy vették át ezek a kis népek, hogy a szkíta-hun világban, egy hatalmas térségben magyar nyelven beszélő népek vettek át bizonyos szókincset, és bizonyos nyelvtani szerkezeteket, mert ősi törvény, hogy az egyszerűbb, ha úgy tetszik, primitívebb népek mindig átveszik a műveltebb népek nyelvét, szokásait. A régészeti kultúráknak egymás utánisága azt sejteti, hogy a szkíta-hun avar világnak az utolsó tagja a magyar, amely létezik. A nyelvében, még genetikájában is, még lélekszámban is.

Történelmi abszurdum, hogy az az egyetlen nép, amely ebből az egykori hatalmas térséget és lélekszámot jelentő népből máig megvan, ez ki van rekesztve a saját őstörténetéből. Ez a magyar.